kedd, szeptember 29

HANGFOGLALÁS 2009











HANGFOGLALÁS - 2009. október 2-4.
Hangszer–Hang–Fény–Színpad–Stúdiótechnikai kiállítás és Zenei Szemle
SYMA Sport- és Rendezvényközpont

"Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legjelentősebb zeneipari kiállítása és szemléje, a Hangfoglalás. A széleskörű szakmai összefogás eredményeként létrejött esemény, az idei évben is igyekszik az iparág minden szereplőjét bevonni, és a lehető leghatékonyabban megjeleníteni a kiállításon és a kísérőrendezvényeken egyaránt.

A tavalyi évben 21.000 látogató vett részt a 7.500 m2-es, három napos kiállításon, amely csaknem 150 különféle zenei eseménnyel (koncertek, hangszer és technikai bemutatók, gyermek és felnőtt programok, oktatási és egyéb szakmai előadások) igazán egyedülállóvá teszik a Hangfoglalást.

A rendezvény soha nem látott médiafigyelmet kapott az elmúlt években, amelyből gyakorlatilag lehetetlen lenne felsorolást készíteni, hiszen a hazai televíziós stábok (híradós, kulturális, közéleti és zenei műsorok) folyamatosan forgattak. A nyomtatott média is jelentős felületeken foglalkozott az eseménnyel, mind előzetes, mind pedig beszámolók, értékelések formájában. Az internetes megjelenések pedig igazán káprázatosak voltak, hiszen a keresők százezres nagyságrendben ontották a Hangfoglalás név keresésekor a találatokat.

A kiállítás a látogatók számára 2009-ben is ingyenesen megtekinthető!

Az elmúlt évekhez képest számos újítást kívánunk bevezetni a 2009. évi Hangfoglaláson, melyek mind a színvonalas megrendezést és lebonyolítást szolgálják."

(forrás: hangfoglalás online magazin )

3 megjegyzés:

Mike jössz okt. 3 - Szombaton??? kéne 1-2 ember, akit érdekel is a dolog, nincs kedvem 1edül autózni :S Majd írj vmit, köszi pá!

tudom, csak ide hamarabb írtam :)